Szekrényessy Kálmán utazásai | 10. rész. A torinói (turini) lóversenyen

MTK legendárium | 142. rész

Torinó (1881)

„Como, a szónak legszorosabb értelmében elég közel fekszik Turinhoz. […] Comóban lelkiismeretesen betartott vízgyógymódot használok, miután azonban csaknem naponkint be tudtam rándulni Milánóba, tehát a turini lóversenyekről sem akartam elmaradni, mégpedig annál kevésbé, mert a szépen épült szárd fővárost már teljesen ösmertem ugyan, de lófuttatást még nem láttam versenytéren. […]

Már kora reggel nagyszámú siheder és mindenféle korú férfi fülsiketítő kiabálással kínálgatta a délutáni verseny futtatási sorozatát. […] A papír rossz, a nyomtatás és kiállítás minden csin hiányával. […]

Az új versenytér tojásdad körét a Piazza di Armi-on vonták. E nagy térség igen közel fekszik a városhoz […] csakhogy ez tökéletesen mellékkérdés a pálya minőségéhez képest. No ennél rosszabb talajú pályája nagyvárosnak bizonyára nincsen. A talaj sziklás, melyet kőtörmelék és kavicsréteg borít. […]

Az állványok a kezdetlegesség netovábbjai. […] Három részből állottak, a középső közepén volt az udvari páholy, amelytől jobbra és balra gyalulatlan deszkákból készült durva padok nyúltak el és a hátsó padokon álltak a nézők. […]

Volt azonban valami, ami a mi lóversenyeinkről – hála az egeknek – hiányzik, szuronyos puskákkal kivonult két zászlóalj gyalogság, egy lovas század (vadászok), egy lovas osztály csendőr és valami száz rendőr, valódi kis hadsereg. Páholyok nem lévén, a legelőkelőbb ülések, az említett padokon voltak. Ezeknek legalsója előtt deszkából ácsolt karfa vonult, eme karfára támaszkodva – a delnők orra előtt – ácsorgott 100-150 közlegény. […]

A legelőkelőbb delnők a belső köröndre hajtott kocsijukból nézték a versenyeket. Mikor azután eme világos selyemruhás, kivágott selyemczipős delnők egyike-másika leszállt kocsijáról, hálákat adhatott, ha a hozzádörgölődött közlegények csak ruháját szennyezték be, de lábacskáiról a kivágott selyemczipőket nem tiporták. Ebből a nagy egyenlőségből magunk részére bizony nem kérnénk! […]

Délelőtt végig galoppoltam két ismerős katonatiszt társaságában a versenypályát. A nyert benyomás szerfölött kellemetlen volt, mert kőkeménységűnek találtam azt.

A szép díjakért is csak olyan futamokat láttam, hogy teljes biztossággal állíthatom, miszerint a mi versenylovaink biztosra vették volna azokat, ámde ily kőpályára, ki bocsátaná lovait? […]

A lovas csendőrség, hatalmát kifejezendő, mindenütt kivont karddal tartotta fenn ama rendet, melyet senki sem zavart meg. Az ilyen „katonásdi-játék” mindig a legújabb duodéc államokra emlékeztet engem, azok is minden képzelhető alkalmat megragadnak, hogy katonaságukkal fényeleghessenek. […]

Esti hét óra. A négy számból álló verseny végetért. A búcsúzó nap vérvörös szegélyt hint a Mont-Cenis hóborította csúcsára, de a síkságon már kiterjeszté sötét szárnyait az est. A Piazza ď Armi zöld pázsitján hullámzó embertömeg, a zászlóaljak, a fölvonuló lovasság, a hosszú-hosszú kocsisor, mindez pompás képet tár elénk. A zenekar rázendíté az olasz hymnust, az udvar fogatjai a korzóra hajtanak. […]

E lóversenyek sokban emlékeztettek engem a bukaresti futtatásokra: élénk részvét, ámde kevés valódi szakértelem. E téren is nagyon fölötte állunk az olaszoknak.”

Ezt olvastad már?